Aktuális kurzusaink

Üdvözöl téged a Siloe egyesület csapata!

tovább

Lesz János kurzus Hargitafürdőn!:

Hírlevél 2010

           Kedves kurzusjáró testvérünk!

Örömmel számolunk be az Isten munkájáról, amit az elmúlt évben cselekedett a Szent András Evangelizációs Iskolában és az Iskola által.
2009.-es év folyamán kilenc kurzus lett megtartva országunkban (több, mint 200 testvért tudtunk megszólítani ezek által), illetve több missziós kezdeményezés is volt az iskolaközösségek szervezésében. A munkatársak közül sokan eljutottunk a Magyarországon megszervezett Regionális
Szemináriumra, ahol Isten megújította a küldetésünket és lelkesedésünket. Hála legyen Neki mindenért! Köszönjük mindazoknak, akik támogatásukkal segítették az Iskola kiadásait, a kurzusok költségeit, vagy egyes testvérek résztvételét. Lehet már többen értesültetek, hogy az év folyamán új igazgatónk lett – nem is egy, hanem kettő – Mărgulescu Cotiso és Samaj Arnold személyében. Megalakult az országos Tanács és Titkárság. Az
Tanács feladata, hogy Istenre figyelve országos szintű terveket, látást fogalmazzon meg, a Titkárság feladata ezen tervek koordinálása, szervezése.
Áldott legyen az Úr Szénégető István atyáért, aki elvállalta a Szent András Evangelizációs Iskola elkipásztori munkáját, lelkipásztori felelősként.
Az elmúlt évben megalakult egy újabb iskolaközösség Váradon, és meg kell említenünk, hogy az idén nagy örömmel fogadtuk az aradi testvérek iskolaközösség-alapító hírét is. Így országunkban hat iskolaközösség munkálkodik a következő városokban: Arad, Csíkszereda, Kolozsvár (román +
magyar), Marosvásárhely és Várad. A Tanács – hisszük, hogy a Szentlélekkel együtt – úgy döntött, hogy ebben az évben az evangelizációs lelkület befogadását és a plebániai missziókat helyezzük előtérbe a szolgálatunkban. Ennek fényében a következő országos tervek születtek erre az évre:

  • - János kurzus, 2010.08.17-22. - kurzus a tanítványságról, szívünk, elköteleződésünk megújulásáról . Mindazokat hívjuk, akik az Istennel való kapcsolatot szeretné elmélyíteni.
  •  - Szent András Konferencia, 2010.09.04. - 5 éves az Iskolánk - ünneplés, találkozás munkatársaink és az érdeklődő testvérek számára.
  •  - Damaszkusz kurzus, 2010.11.12-14. - ORSZÁGOS BEMUTATÓ!!! Először kerül megszervezésre országunkban. A kurzus célja Szent Pál életének megismerése, szembesülés, hogy végül a mi életünk is Krisztusról szóljon.
  •  - Koordinátor képzés, 2010. december – A képzés célja kurzuskoordinátorok kiképzése. De mindazokat várjuk, akik evangelizációs szolgálatukban szervezői szerepet vállalnak vagy elhívást éreznek erre.

Buzdítunk,

  • - ha ismered az Iskola munkásságát, érzel elhívást erre a szolgálatra, de nem volt lehetőséged ezt közölni velünk, akkor vedd fel a kapcsolatot a Titkársággal vagy a legközelebbi iskolaközösség vezetőjével.
  •  - ha szeretnéd, hogy a plebániai közösséged, vagy kisközösséged épüljön (lelkinapok, kurzusok, lelkigyakorlatok), szívesen segítünk nektek, nyugodtan jelezz felénk.
  •  - támogasd az Iskola munkáját imáddal, lehetőség szerint anyagiakkal.

a Titkárság nevében, Bernád Emőke.